Nagykikinda

A Kikindai gyülekezet

Az egyházközség története:

Az első nyom, melyet róla találunk, az 1423. évre vezet vissza. Az akkori községet Nagykekennek nevezték, Berekszói Hagymás László birtokában volt. Zsigmond király több más községgel együtt Echehidát, vagyis Nagykikindát Brankovics György szerb despotának adta át birtokul 1425-ben. Egy 1462-ben kelt oklevél a községet Kökénd néven emliti.

A török hódoltság alatt Nagykikinda elpusztult. Az osztrák katonai kormány a Temesi Bánságot 13 kerületre osztotta, Nagykikinda is meg van nevezve egy katonai század székhelyeként. 1723-ban még mindig lakatlan hely. A 18.században német katolikus, iparos családok, majd zsidó kereskedő családok települnek a városba. A 19.században protestáns vallásúak is jöttek, előbb az ágostai evangélikus egyház alakult meg a század elején, majd a református egyház a század végén.

Az evangélikus hivek eleinte az aradac-i anyaegyház gondozása alá tartoztak, majd 1840-ig a nagyszentmiklósi anyagyülekezethez. A lélekszám ekkor 150 volt. A gyülekezet 1840-ben anyaegyházzá lett. Alapító lelkésze Frint János volt, aki csak úgy tudott megélni, hogy a kerületi tanács őt a kerületi latin iskolához tanárul alkalmazta, évi 500 váltó forint fizetéssel. Az egyház magánszemélyektől, és külföldi segélyszervezetektől kapott összegből telket vásárolt, iskolát, imaházat és paplakot épített. 1890-ben modern színvonalon álló felekezeti iskola épült, melyet Nagykikinda város évi 2.240 koronával támogatott. Az iskolának egy tanterme és egy tanítója volt. Az egyház híveinek a száma ezidőtájt 219, a hozzátartozó szórványokban 214. Az egyház tagjai iparosok és hivatalnokok. Az istentisztelet nyelve a magyar, a három fő ünnepen német is.

 

Lelkészek voltak: 

Frint János 1840-1850: Bariss Sándor 1850-1853: Ruttkay Sámuel 1853-1854: Fuchsz András 1854-1886, és két évi szünet után Jeszenszky Ignác 1888-1922: majd Konecsny Sándor 1924-1973.
Felügyelők voltak: Belicska Béni, orsz. képviselő 1886-ig, Jobaházi Németh Antal, táblai bíró 1886-1905, Eidenmüller Ádám és Iglói Szontagh Hugó másodfelügyelő.

Nagykikindán vegyes nemzetiségű Ágostai Hitvallású Evangélikusokat már 1810 körül találunk. Lelki gondozásukkal senki sem törődött. 1814-ben Orosházáról egy Fodor István nevű takácsmester költözött Kikindára. Midőn megtudta, hogy nem ő az egyedüli evangélikus vallású lakos a városban, mint buzgó evangélikus, hamarosan összeírta a városban lakó evangélikusokat, felébresztette bennük a szunnyadó evangélikus öntudatot. Minden ünnep- és vasárnapon istentiszteletet tartott velük eleinte a saját lakásán. Ezen áhitatos összejövetelek és más egyéb találkozások alkalmával adakozásra bírta őket egy megalakítandó leányegyház ill. szórványegyház céljaira.
1823-ban Obetkó Mihály becskereki ev. lelkész felfigyelt a kikindaiak szervezkedésére és segítségükre sietett azzal, hogy az adófizetésre nézve négy osztályba osztotta a tagokat. A következő felhívást intézte hozzájuk: „Keresztény hívek! Valamint minden polgári társaságnak, mely az ő megmaradását óhajtja adót kell fizetni: úgy az egyházi gyülekezetekben is kire-kire bizonyos adó vettetett, a melyből a költségek, melyek a vallás közönséges gyakorlásának fenntartására és az Eklezsia Szükségeire tétetnek, kikerüljenek. Maga a Jézusi tudomány azt kívánja: Adjátok meg, úgymond Szent Máté, a Tsászárnak, a mi a Tsászáré és az Istennek a mi az Istené.
Ez oly szent lekötelezés a melynek senki magát büntetlenül ellene nem szegezheti. Mivel hogy pedig a Krisztus Eklezsiájában is támadtak egyenetlenkedések és sok …. való szakadások: e szerént ki-ki, a mely vallást követ, úgy annak gyakorlását is közönségessé tenni kötelességében áll. Minthogy pedig lehetetlen dolog valamelyik vallást költségek nélkül közönségesen felkarolni, azért annak fenntartására, ki-ki tehetsége szerént bizonyos adót fizetni tartozik. S-hogy a kikindai mind az Augusztána mind a Helvétika vallástételt tartó hívek között is a Vallás közönséges gyakorlása fentartassék, a köz megegyezés szerént e következő négy Klasszisokra felosztattak:
Az első Klasszisban lévő minden tag fizet egy egész esztendőre az Eklesia Kasszájába 4 forintot, s ebbe a Klasszisba számláltatnak e következendő tagok:

 

Első Klasszis
Ns.Bártfay Istvány úr
Fodor Istvány, Fodor János, Andresz Jakab, Pauer János, Launer Erzsébet, Tangel János, Kiss Gergely, Szabó Istvány

Második Klasszis
A második Klasszisban levő minden tag fizet egy egész esztendőre 2 forintot s ebbe tartoznak a következő tagok:
Launer József, Strba Ferentz, Adamits Pál, Loman Samuel, Pamer András, Magnusz János, Pámer Mihály, …Heinrich, ..uris György, ..sler Fridrich

Harmadik Klasszis
A harmadik Klasszisban levő minden tag fizet egy egész esztendőre 1 forint 30 krajtzárt, s ebbe számláltatnak e következő tagok: Posga András, Lakatos János, Magnusz János, Kováts Istvány, Hertelik Josef, Hubka András, Egresi Dániel, Balázs János, Borbély András.

Negyedik Klasszis
A negyedik Klasszisban levő minden tag fizet egy egész esztendőre 45 krajtzárt, s ebbe számláltatnak e következendők: Kiss Istvány, Kiss Péter, Ifj.Posga András, Kontz István Horváth Ferentz, ..évay János, Gombkötő János, Dobos Pál, Kontz Mihály, Gombkötő Pál, Horváth Ferentz, Gyoltsos Pál.”

Ezen adókivetés szerint 40 adófizetője volt a kikindai gyülekezetnek, akik a gyülekezetet biztos pénzalaphoz juttatták. Igy már a gyülekezet megengedhette magának azt, hogy 1826-ban Adamics Pál házában egy szobát béreljen és azt imaház céljaira berendezze. Az egyházi élet ezen időben nagyobb lendületet vett. 1830-ban a nagyszentmiklósi anyaegyházhoz csatlakoztak. Ezen időben a gyülekezet 150 lelket számlált.
1840-ben anyaegyházzá lett a gyülekezet, s lelkészévé Frint János ebendorfi lelkészt választotta meg. Személyét illetően a gyülekezet igen jól választott. Az ő buzgalma által indult virágzásnak a kis egyház. Igaz, hogy eleinte csak egy csizmadiától bérelt házban lakott a lelkész. Ekkorra Adamics Pál házában bérelt imaház szerződése is lejárt és ezért kénytelenek voltak Pámer János bognár házában egy utcai szobát bérelni istentiszteltek céljaira szolgáló imaház részére.
Nemsokára ezután báró Ambrózy Lajos evangélikus vallású királybiztos keresztül utazott Kikindán. Amikor ezt Frint János lelkész megtudta, egy 12 tagú küldöttség élén meglátogatta itteni ideiglenes szállásán a királyi biztost és megkérte, hogy eszközölje ki a városi hatóságnál azt, hogy az egyház a várostól egy alkalmas telket kapjon. A pártfogást Ambrozy királyi biztos meg is ígérte és még itt tartózkodása alatt a Kikindai komisszariusnak meghagyta, hogy a város minél előbb adjon egy megfelelő telket az egyháznak templom, iskola és paplak céljaira. A város valóban adott is egy 4 holdas üres telket az egyháznak a nagy utcán, de ez távolsága miatt nem volt célszerű. Ezt a telket 2000 forintért eladták s ezen az összegen megvették a jelenlegi telket egy rozzant épülettel, amit semmire sem lehetett használni. A telek alsó végén (valószínűleg a mostani Luther Otthon helyén) egy kocsi szín volt s ezt alakították át ideiglenes imaházzá.
Frint lelkész egyháza számára pártfogókat szerzett. Kevés idő múlva a Gusztáv Adolf egyesület 25 darab 5 forintos aranyat adományozott az egyháznak. Ezen a 25 drb. aranyon tetőnek való fát vásároltak. Ez az adomány és vásárlás kiindulópont volt ahhoz, hogy meginduljon a lelkes munka az imaház, lelkészlak és iskola építés felé. 

A lelkész a továbbiakban egy 600 forintos kölcsönhöz jutott a magisztrátustól. Sietve hozzáfogtak az építéshez. A telek utcai részén levő ócska, használhatatlan épületet lebontották. A kerülettől 10.000 drb. téglát, a várostól 4.500 drb. cserepet kaptak, az egyháztagok pedig közmunkát végeztek. A városi tanács megengedte a kegyadományok gyűjtését. A Gusztáv Adolf egyesület az 5 forintos aranyakon kívül még 900 tallért, a zürichi segélyegylet 900 ezüst forintot adományozott. Ezen segítséggel épült fel 1843-ban a paplak és az imaház, mely utóbbi tantermül is szolgált, és még ugyanebben az esztendőben átadható volt a közhasználatnak. Az imaház szószékét a temesvári egyház adományozta.
A városi tanács ebben az időben temetőhelyet is adott az egyháznak.
Az építkezés után nemsokára a Gusztáv Adolf egyesület újabb 3.000 forint segélyt küldött s ezen a pénzen és még más különféle adományokból vett az egyház 15 hold 84 öl földet, 4.800 váltó forinton Sztankovics Györgytől. A későbbiekben a kerülettől még két ízben kapott (6+6) 12 hold földet. Ezt a 27 hold földet a lelkészi javadalomhoz csatolták.
Frint távozása után a paplak és az imaház az idő folytán az egyház szegénysége miatt elhanyagolt lett, de 1855 óta a fokozottabb jövedelemhez jutó egyház jobb karba helyeztetett. 1857-ben az egyház már oly kedvező anyagi helyzetben volt, hogy mintegy 1048 forintnyi tőkéjét kiadta kölcsön egyes feleknek. Ez a manipuláció éveken át tartott s mivel kellő biztonságról nem gondoskodtak, az egyháznak nemcsak hogy a tőkéje veszett oda, hanem épp ennek következtében adósságai is felszaporodtak apránként. Úgyhogy a 80-as években állami, váltság és Tisza-szabályozási illetékek fejében közel 1.000 forint hátralék volt. Időközben a lelkész leköszönvén a papi telek az állami adó hátralék törlesztési czéljából 2 évre lefoglaltatott. Nagyobb adósságait tisztázván az egyház hozzálátott a szervezéshez. Az 1887-es évi esperességi gyűlés Kikindát missziói pontként jelölte ki, hozzá csatolván a kikindai, zsombolyai, csenei, törökkanizsai, nagyszentmiklósi járások községeit, mint szórványpontokat s egyszersmind a lelkész számára évi 100 frt. missziói segélyt helyezett kilátásba. Igy állván a helyzet Németh Antal kir.törvsz. bíró, mint a felügyelőségben Belicska Benjamin utódja összeíratta a híveket s önkéntes megadóztatásra bírta őket s hozzá fogott a további teendők köz nev. a lelkészi állás betöltéséhez. Lelkészül Jeszenszky Ignácz birdai lelkész hivatott meg, ki is megtartván próbaszónoklatát, egyhangúlag megválasztatott s helyét az év1888. szeptember1-én elfoglalta, ki mint lelkész tanító működött.
De az egyház buzgó felügyelője tovább fáradott, aminek következtében a község évi 500 forint subventiot szavazott meg az iskola fenntartására. 1890-ben igy Greilinger Frigyes, döröcskei tanítót hívták meg a dunántúli püspök úr ajánlására.
 

A földbérletből a paplakot kibővítették, villanyt szereltek, javításokat végeztek. 
Konecsny Sándor lelkész szolgálatát Nyíregyházán kezdte el. A város, a táj, szokások, művészet, de kiváltképpen a színház nagy hatással volt rá. Mesze szülővárosától, szüleitől, gyermekkori barátaitól mindig hazavágyott, főként pedig arra gondolva, hogy a monarchia széthullása után a magyar értelmiség egy része is elhagyja a Délvidéket. Elhatározta, hogy hazatér és részt vállal a Bánság szellemi és vallási újjáépítésében. 1924-ben került Kikindára. Igehirdetései, evangelizációi közkedveltek voltak. Kitűnő szónok volt, lángoló lutheránus. Sokat tett a kis evangélikus gyülekezetért, az egyházépület felújításával is törődött, de nagy érdeme van abban, hogy megszervezte a fiatalok részére a magyar kultúrközösséget. Ez a közösség Evangélikus Keresztyén Ifjúsági Egyesület néven sok sikert könyvelhetett el magának a délvidéki színpadokon, cserkészkedésben és ifjúsági asztaliteniszben. A mai Egység kultúregyesület ebből a közösségből nőtte ki magát. A csoport színdarabjaival az óceánon túlon is sikeresen szerepelt. Az egyház udvarában felépített színházterem százhatvan ülőhelyével és öltözőjével abban az időben az egyház és a kikindai magyarság büszkesége volt.
Az egyházközség megalakulásának 100.évfordulóján, december 1-én ünnepi istentiszteletre került sor, melyen az oltári szolgálatot Csepcsányi István, petrovgrádi (nagybecskereki) lelkész végezte, az igét német nyelven Kund Vilmos pancsovai főesperes, magyar nyelven Konecsny Sándor lelkész hirdette. A vallásos estét a vasárnapi iskolás gyermekek és az evangélikus ifjúsági egyesület (E.K.I.E.) tagjai tették változatossá vallásos és vidám egyfelvonásosokkal. Szerepeltek: Moldvai Böske, Gephart Teréz, Gera Veronka, Elvrentraut Maca és Józsi, Gephart Jakab, Wack Hilda, Grifatong Olivia, Gephart Manci és mások.
Konecsny lelkész aktívan gondozta a Fehértemplom-i, Becse-i, Szentmiklósi gyülekezeteket is, ezért a Bánát-i egyházmegye esperesévé választották.
A háború utáni időszak meghurcoltatással, lenézéssel, megszégyenítéssel és alkalmi bebörtönzésekkel járt. Az egyház színjátszó csoportját felszámolták, belőlük alakult a világi színtársulat. A cserkészek működését is megszűntették, a könyvtárat, az ifjúsági egyesület eszközeit, sportszereket felszámolták, elvitték. 1959-ben államosították a Luther Otthont, illetve a színháztermet. A lelkészlakás egyik helyiségét is méreteit illetően jogtalanul államosították, bútorüzletet létesítettek benne.

Ma az egyházközségben rendszeresen vannak istentiszteletek, melyeket utazó lelkész, vagy Varga Ferenc felolvasó tart. Az imaház, valamint a lelkészlakás romos, életveszélyes állapotban van, azonnali felújításra van szükség. Újra missziós pontként tartjuk számon, ahol mindent újra kell kezdeni. A parókia épületben óvoda működik, elsősorban fogyatékos gyermekek számára, melyet a városi önkormányzat és a norvégiai Narvik város működtet. Az egyházközség gyermekei rendszeresen részt vesznek a bácsfeketehegyi nyári katekizációs táborokon, a nőtestvérek pedig szintén meghívást kapnak az évente egy alkalommal megrendezett Női találkozóra. Az egyházközség meglehetősen magára van hagyva, anyagi eszközök hiányában, erkölcsi támogatás nélkül él. Az egyházközség más evangélikus egyházaktól vagy segélyszervezetektől támogatásban nem részesül, a talpraálláshoz erre viszont feltétlen szükség lenne.
A bánáti-bánsági magyar evangélikusság megmaradásához, az egyházmegye missziós tevékenységének a koordinálásához a Kikinda-i központ újraszervezése és fenntartása létkérdés.